print logo
  • Username:  
    Password:  

Az utcalapárus egy napja: Kenya

 INSP 24 February 2019

Álma, hogy olyan otthona legyen, mint a szomszédainak. Mégis évek óta csak sodródik a széllel, és nem kétséges: minden esély ellene van, de Elizabeth Ndila, a kenyai utcalap, a Big Issue árusa nem adja fel. (1366 Words) - By Njoroge Kinuthia

Share

Dayofavendorkenya_ 1

Elizabeth Ndila persuades a motorist at a parking bay to buy the magazine.Photo: Benard Kimani

Dayofavendorkenya_ 2

Ndila receives copies of the Big Issue Kenya magazine at REM depot in Mitumba slums.Photo: Benard Kimani

Dayofavendorkenya_ 3

Ndila leaves Mitumba and heads to the licenced Karen pitch which is over 10 kilometres away.Photo: Benard Kimani

Dayofavendorkenya_ 4

Ndila looks for customers at Karen shopping centre.Photo: Benard Kimani

Dayofavendorkenya_ 5

No madam: Ndila receives a ‘no thank you’ gesture from a motorist. Some people do not give her a chance to explain herself.Photo: Bernard Kimani

Dayofavendorkenya_ 6

The Big Issue magazine is a product for all. Ndila approaches a shoe trader located in the pitch area.Photo: Benard Kimani

Dayofavendorkenya_ 7

Ndila positions herself at the entrance of the shopping centre.Photo: Benard Kimani

Dayofavendorkenya_ 8

Ndila stands outside one of the shops after making several rounds in the pitch area.Photo: Benard Kimani

Dayofavendorkenya_ 9

Ndila takes a break at one of the road pavements at the shopping centre.Photo: Benard Kimani

Dayofavendorkenya_ 10

Ndila cooking for her family in her house in the Mitumba slums.Photo: Benard Kimani

Dayofavendorkenya_ 11

Ndila washing clothes. Besides selling the Big Issue, she earns extra money by washing clothes for other families.Photo: Benard Kimani

Dayofavendorkenya_ 12

A street in the Mitumba area of Kibera slum in Nairobi, Kenya.Photo: Benard Kimani

Dayofavendorkenya_ 13

Ndila selling necklaces which she makes during her free time with a friend.Photo: Benard Kimani

Dayofavendorkenya_ 14

Children playing in Mitumba slums. In the background is South C estate, which is Ndila’s dream residential estate.Photo: Benard Kimani


Photo caption: Ndila egy parkolóban beszél rá egy autóst az utcalap-vásárlásra. Fotó: Benard Kimani

A kunyhók szánalmasan álldogálnak a jómód két szimbóluma közt, egyik oldalán a kis Wilson repülőtér, másik oldalon egy elegáns középosztálybeli lakópark, a South C. A viskók sarkából jól láthatóak a le és felszálló repülőgépek.

A hullámbádog kalyibákból nézve a szomszédok elegáns lakásai távoli vágynak tűnnek, onnan nézve biztos bántja a szemet a viskók látványa. Talán ezért nevezik ezt a nyomortelepet Mitumbának, amely Kishwahili nyelven használtat, másodkézből szerzettet jelent. És kétségtelen, a Mitumba lakói valóban másodrendű állampolgárok; olyanok, akik látják a jólétet, mint a biblai koldus, Lázár, aki csak a gazdagok asztaláról lehulló morzsákból él.

Elizabeth Ndila, a kenyai Big Issue árusa egyike azoknak az ezreknek, akik a Mitumba telepen találtak otthonra. Ndila 2002-óta él itt, korábban egy másik nyomornegyedben élt. Sokat sóhajtozik a Nairobi nyomornegyedeiben élők küszködései miatt. "Itt élni egy rémálom. Nagyon keményen dolgozunk, de nagyon keveset kapunk cserébe. Minden drága és még a Wc használata is pénzbe kerül. Nem is pisilhetsz, ha nincs nálad pénz." - magyarázza az 38 éves asszony.

De Ndila számára nem idegen a szegénység. Nem sokat változott az élete, mióta egy bő évtizeddel ezelőtt megérkezett Kenya fővárosába egy jobb élet reményében. Soha nem lustálkodott; vagy dolgozott, vagy éppen munkát keresett. Az évek során dolgozott gyárban, csomagolt teát és volt bejárónő családoknál, csak néha keresve két dollárt (400 Ft) naponta.

Bár a szerencse még nemigen mosolygott rá, soha nem adta fel a reményt, és bízik abban, hogy egy napon majd ő is a kőfal túloldalán, álmai lakóparkjában fog élni.

"A fal túloldalán lakó emberek pont olyanok, mint én. Miért ne élhetnék én is ott? Egy nap én is ott fogok élni, vagy veszek egy darab földet, és ott építek egy rendes házat." - mondja mély meggyőződéssel.

A jelenlegi viskóban Ndila férjével, Nicholas Wambuával és két gyermekükkel él. A férje labdarúgóedzőként dolgozik egy civil szervezetnél, ahol utcagyerekeket próbálnak a sport segítségével távol tartani az utcai bandáktól és a drogoktól. Ezrekhez hasonlóan ők is önkényes lakásfoglalók, és tudják, hogy a terület tulajdonosa bármikor megérkezhet egy kilakoltatási végzést lobogtatva.

Ndila azt reméli, hogy sorsuk még ezelőtt jobb irányba fog fordulni. Tudja, hogy ahhoz, hogy átjusson a kőfalon, több kell az elhatározásnál; csak kemény munkával teremtheti elő az ehhez szükséges pénzt. Ezért kel fel mindennap reggel 5 órakor, hogy miután elkészíti a családja reggelijét, egy óra múlva elindulhasson - a gyakran hiába - munkát keresni.

Mielőtt felvették utcalap árusnak, Ndila általában azzal öltötte napjait, hogy házról házra járva keressen olyan családokat, akiknek kimoshatja szennyeseit. Ez távolról sem volt biztos munka, ráadásul sok nő keres hasonlóan munkát.

Árusként azon szerencsés kevesek közé tartozik, akik biztosak lehetnek abban, hogy kerül étel a családi asztalra. "Akárhányszor eladok egy újságot, keresek 75 shillinget (kb. 180 Ft), az újság árának felét." - magyarázza mosolyogva. "Egy vagy két példányt pedig mindig eladok, ha kimegyek a placcra."

Az árushelye a Karen Plázánál van, egy felsőbb osztálybeli lakóövezetben, több mint 10 kilométerre Mitumbától. Közelebb sehol sem tudna árusítani, mert a Big Issue még nem kapta meg az árusítási engedélyt a környékre.

Általában nem engedheti meg magának, hogy buszjegyet vegyen, napszaktól függően 30 vagy 50 shillingért (kb. 80, illetve 120 Ft) inkább sétál.

"Buszozásra költeni a pénzt kész pazarlás. Nekem a gyerekeket kell etetnem." - mondja. A séta a Karenig soha nem telik magányosan. Sokan teszik meg ezt a 10 km-es utat Mitumbából; építőipari munkások, bejárónők, biztonsági őrök és egy másik Big Issue árus. "Egész végig csevegünk, és csak úgy elrepül az idő" - magyarázza.

Útközben mindig ellenáll annak kísértésnek, hogy a gyalogos járókelőknek is megpróbáljon lapot eladni. Egyszer megpróbálta, de azonnal lecsapott rá a közterület-felügyelet, mert ide nincs árusítási engedélye. Szerencséjére addig könyörgött, míg megszánták és elengedték.

De még a plázánál sem könnyű eladni a lapot. "Mindig küzdeni kell" - mondja.

"A legtöbben nem ismerik a Big Issue-t, és arra kérnek, mondjam el, milyen írások vannak benne. Mások a gazdasági válságra hivatkozva ingyen szeretnék megkapni a magazint. Néhányan egyenesen a szemembe mondják, hogy nem kell. Ez mindig frusztráló" - sóhajtja. "De az utcán állva találkozol néhány jó emberrel is, akik megértik az utcalap célját, és visszatérő, hűséges vevőid lesznek." Ha nem a magazint, akkor nyakláncokat árul, melyeket papírból és gyöngyökből készít egy barátjával.

Bár Big Issue árusként gyakran él át frusztráló helyzeteket, Ndila reméli, hogy a magazin végül segíteni fog megvalósítani álmát. "Remélem, ha folytatom az árusítást, jó pénzt keresek és vehetek egy házat."

És lehet, hogy reményei nem is túlzottak. A Big Issue vezetősége, mely két éves szünet után tavaly júniusban újraindította a magazin kiadását, bízik abban, hogy a Big Issue szilárd talpakon áll, és talán már a közeljövőben nagy áttörést hajthat végre.

"Azt szeretnénk, ha a Big Issue valóban nagyot szólna. Hangot akarunk adni azoknak, akikre senki sem figyel. Létre akarjuk hozni Kenya egyik legnépszerűbb magazinját." - mondja Lilian Maingi, a Big Issue szerkesztője és menedzsere. A jelenlegi lapszám vezető híre arról az ötezer emberről szól, akik egyetlen Wc-n osztoznak Nairobi Mathare nevű nyomornegyedében.

"A kenyai utcalap kéthavonta jelenik meg, de szeretnénk a Dél-Afrikai Big Issue útján haladni, amely mára már hetilappá vált" - avat be terveibe a Lilian.

De elismeri, hogy ez nem lesz sétagalopp. Addig több fogós kérdésre is megoldást kell találni. Először is, a nyomdai költségek túl magasak az országban. Jelenleg egy példány nyomdaköltsége 150 shilling (kb. 360 Ft). Az újság ára az utcán 140 shilling, melynek fele az árusé. Ennek - jegyzi meg Lilian - üzletileg nincs sok értelme. Ezért jelenleg olcsóbb nyomtatási lehetőségeket keresnek az országon belül és kívül.

Másodszor, több alkalmazottra lenne szükség. A Big Issue kis irodájában, a Nairobiban található Ngong utcában a szerkesztőn kívül mindössze ketten dolgoznak: Cosmas Nduva úr, a szociális felelős, és egy gyakornok. A cikkeket főleg külsősök írják.

Végül a kormányhoz és a lakossághoz fordultak, hogy megértessék az utcalap célját, és támogatást kérjenek. A kormánynak azért kellene támogatni a programot, mert más programoktól eltérően ez közvetlenül javítja a szegények életminőségét. "A kormánynak le kellene vennie a szemellenzőt, rendkívül elkeserítő, amikor zárt ajtókba ütközünk, ha segítséget keresünk." - vázolja Lilian. Vagy például a városi hatóságok igazán engedélyezhetnék az árusítást a belvárosban, vagy megfontolhatnák a szemérmetlenül magas közterület-használati díj elengedését. A lakosság pedig úgy tudja támogatni a programot, ha megvásárolják azt a hajléktalan árustól.

Bár nincs erről hivatalos statisztika, a hajléktalanság és a megfelelő lakókörülmények hiánya nagyon súlyos probléma Kenyában. Mr. Eric Makokha szerint, aki Menhely Fórum nevű érdekvédelmi szervezet vezetője, a hajléktalanság problémája főleg a városokban jelentős. Mindazonáltal mind a városokban, mind vidéken hiányoznak a megfelelő otthonok, és emberek ezrei élnek embertelen körülmények között lyukas tetejű, roskadozó kunyhókban, ahol nincs tiszta víz és csatornázás. A szegényes lakhatási körülmények pedig Eric szerint kihatnak a lakosok egészségi állapotára és termelékenységére.

A lakhatási válságot tovább fokozta a 2008-as választásokat követő zűrzavar, mely több mint 1000 ember halálát okozta, és másik hatszázezret tett földönfutóvá. A kormány ígéretet tett arra, hogy őket 2010 év végéig újból letelepíti, és bár ezen cikk elkészülésekor mindössze egyetlen hónap van hátra a határidőből, nem sok eredménye látszódik ennek az ígéretnek.

Az ENSZ Lakhatási Hivatala szerint a fővárosban, Nairobiban a lakosság fele él lakásfoglalóként és a városban lévő több mint száz nyomortelep valamelyikén

Az állami és civil szervezetek nehéz küzdelmet folytatnak, hogy javítsák a nyomornegyedekben élők életkörülményeit. Például Kibera - Afrika legnagyobb nem hivatalos települése - néhány lakóját beköltöztették abba a háromszáz apartmanba, melyet a kormány épített az ENSZ 2000-ben indított, Kenyai Nyomornegyed Fejlesztő Programja (Kenya Slum Upgrading Programme, KENSUP) támogatásával.

A Lakásügyi Minisztérium szerint évente 150 000 otthont kéne építeni a szegényebb családok számára, hogy a lakásválságot meg lehessen oldani a közeljövőben. De a Nemzeti Lakásépítő Vállalat szerint csak 30 000 új lakás építhető évente a jelenlegi piaci körülmények között. Mivel az igények jócskán meghaladják a keresletet, ez magas árakhoz vezet, ezért az alacsony jövedelműek számár megfizethetetlen egy megfelelő otthon.

Miközben dicséret illeti a kormányzatot, amiért csökkentette az építőipari adókat, Eric Makokha szerint több ösztönzést kellene adni a magánszektornak, hogy felgyorsítsák a lakásépítéseket az alacsony jövedelműek számára.  Ilyen ösztönzés lehetne például a csatornázott földterületek biztosítása a lakásépítések számára, amely segíthetne letörni a lakásárakat.

 Other Language Versions

SNS logo
  • Website Design