
Hat évvel a polgárháború után, Burundiban sok egykori gyerekkatonát kísértenek az emlékek. „Tágra nyílt szemekkel nézett, és kegyelemért könyörgött. Aztán beleszúrtam a kést a szívébe. Ez volt az első gyilkosságom. Talán másik harmincöt követte. De azokat már kalasnyikovval. Az nem volt olyan rossz.
1964-ben születtem Budapesten. Apukám első házasságából van egy féltestvérem, a második házasságából születtem én. Egész családban nőttem fel. Anyukám ugyan nem fogadta örökbe a bátyámat, de sajátjaként nevelte és szerette. Édesanyám egy gyárban termékellenőr volt, de miattunk nem tudott több műszakot vállalni, ezért elbocsátották. Később családokhoz járt takarítani.
Amikor a sok szenvedést megélt Dél-Szudán függetlenné vált ez év júliusában, hosszúra nyúlt a sürgős teendők listája. A biztonság, élelmezés, egészségügyi ellátás, oktatás, és az infrastruktúra mind komoly figyelmet követelt, ezért a média fejlesztéséért küzdeni elég reménytelen vállalkozásnak tűnt. De egy független rádióállomás Jubában mégis harcol a fennmaradásért.
Yoama Brown gyerekkorát végigkísérte a polgárháború. Amikor a katonák megrohanták a faluját, mindenki futott az életéért. Gyermekbénulása miatt Yoama nem bírt mozogni, ezért elrejtőzött és imádkozott, hogy ne találják meg. Írta Danielle Batist
Százezrek kelnek át a határon, érkeznek hajóval, busszal és gyalogosan. Az északi országrész ellen vívott több évtizedes polgárháború után, a Dél-Szudániak visszatérnek, hogy szemtanúi legyenek új országuk születésének. A függetlenségért vívott harc véget ért, de sok menekült számára még nagyon távol van a küszködés vége.
„Kérlek Istenem, add, hogy a melleim eltűnjenek”. Joyce Forghab így imádkozott minden este az alatt a hónap alatt, amíg a mellvasalástól szenvedett. A sokkoló gyakorlat, melyet az anyák negyede folytat Kamerunban, azt a célt szolgálja, hogy visszafordítsa a nők külső nemi jellegeinek fejlődését.
A túlnyomórészt muzulmánok lakta Szenegálban a koldulást sokan úgy tartják, mint az alázatra nevelés egyik módját. De amikor csaló vallási vezetők gyerek koldusokat használnak, hogy pénzt gyűjtsenek, egy Korániskola vezetője úgy döntött, hogy ajánl számukra egy alternatívát.
Ki ne szeretné elalvás előtt egy népszerű híresség hangját hallani? Szenegálban a szülők és gyermekeik minden éjjel harminc másodperces rádióüzeneteket hallhatnak. De sztárpletykák helyett ezek arra figyelmeztetnek, hogy a családok tegyék fel a szúnyoghálókat, mielőtt ágyba bújnak.
Lusakában, Zambia fővárosában új drog terjed: a köhögés elleni szirup. Lehajtva egy üvegnyit az emberek feldobottnak érzik magukat, és sok függő szerint keményebben tudnak dolgozni. Ártalmatlannak hangzik, de ez a szándékos túladagolás sem kockázatmentes.
Sok szappanopera büszkélkedhet nagy rajongótáborral Dél-Afrikában. A műfaj hihetetlenül népszerű minden társadalmi csoportban. Az egyik sorozat azonban nem a házastársi hűtlenségekkel és kocsmai verekedésekkel próbál nézőket csábítani. Egy fontos üzenetet akar eljuttatni a nézőkhöz, anélkül, hogy ujjal mutogatna és megbélyegezne.
A nagyik nélkülözhetetlenek Dél-Afrikában. Nyugalmas, békés öregkorban reménykedtek, de az AIDS járvány miatt ismét gyermekeket kell törődniük. Fel kell nevelni azokat az unokáikat, akiknek szülei meghaltak a betegségben.
Senki sem ismeri jobban a Dandora hulladéklerakó – Kenya szemétfővárosának – veszélyeit, mint Hamilton Aaiyera, a kenyai utcalap, a Big Issue Kenya árusa. Régebben ő is ételt és fémhulladékot guberált itt, és még mindig küzd az ebből fakadó egészségügyi problémákkal. Aztán annak szentelte az életét, hogy kihozza a gyerekeket a szeméttelepről.
Álma, hogy olyan otthona legyen, mint a szomszédainak. Mégis évek óta csak sodródik a széllel, és nem kétséges: minden esély ellene van, de Elizabeth Ndila, a kenyai utcalap, a Big Issue árusa nem adja fel.
PEAP… NUSAF… RDS…NAADS… Semmitmondó, de változatos mozaikszavak, amelyek mégis közös ellenfél ellen irányulnak. Olyan ellenfél ellen, amely makacsul tartja magát, és így a küzdelem végkimenetele is megjósolható. Legyen bármilyen a terv, tartson bár évekig az igyekezet, mégis kijelenthetjük, hogy Uganda küzdelme a szegénység ellen megmaradt gyötrelmes küzdelemnek, mégpedig a győzelem reménye nélkül.
A legyek rajzása a halmokban álló szemét körül megszokott látvány Lusakában, Zambia terjeszkedő fővárosában. A városban keletkező hulladéknak kevesebb, mint felét gyűjtik össze. A maradékot elégetik, elássák az udvarokon, vagy illegális szemétlerakókba kerül, amelyek tovább növelik a kolera és más betegségek kockázatát.
Zambiában a lakosság majd 70 százaléka kis és közepes méretű vállalkozásokban dolgozik. De Samba Yonga riportjából kiderül, hogy a gazdaság ezen kulcsfontosságú ágazata küszködik a szükséges finanszírozás hiánya miatt.
Malawiban, az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Hivatala (USAID) által finanszírozott program segít csökkenteni a HIV fertőzéssel született csecsemők számát.
Az éghajlatváltozás hatásaival egyszerűen együtt kell élni, mondják a fejlődő országok Afrikának. Ez rendben is lenne, ha a szükséges infrastruktúra is rendelkezésre állna. Zambia, és sok más Afrikai ország problémája éppen az, hogy ez az infrastruktúra is hiányzik.
Bár elég élelmiszert termelünk, hogy táplálhassuk a világ lakosságát, az emberiség még mindig képtelen megoldani a legalapvetőbb problémát: az éhezést. Az Állítsuk meg az Éhezést Most Dél-Afrikában (Stop Hunger Now Southern Africa, SHN SA) program a remények szerint változtat ezen – adagonként.
A jó egy évtizedig tartó brutális polgárháború, melyben a két legnagyobb etnikai népcsoport küzdött egymás ellen, majdnem kettészakította Burundit. De most, öt évvel az ellenségeskedések vége után, az ország egységesen küzd egy még pusztítóbb ellenség, a HIV/AIDS járvány ellen.
Page: 1 2